RÓLUNK
TÖRTÉNETÜNK
A Chameleon Jazz Band az elmúlt években 9 európai ország 50 városban több mint 350 koncertet adott. Vendégművészei között megtalálhatók Magyarország és Európa legelismertebb és legkedveltebb előadóművészei, de lehetőséget adnak ifjú zenei tehetségek bemutatkozására is. A Chameleon Jazz Band vendégművészei voltak – a teljesség igénye nélkül – Berki Tamás, Charlie, Hajdu Klára, Horváth Misi, Kozma Orsi, Malek Andrea, Náray Erika, Szulák Andrea, Feng Ya Ou.
Számos tematikus estjük vált ismertté az elmúlt időszakban, de legnagyobb sikereiket kétségkívül egész estés show-műsoraikkal aratják. Különleges hangulatú és egyéni stílusú koncertjeik fesztiválokon és zenés klubestek alkalmával is igényes szórakozást garantálnak.
2003
Megalakul a társulat. A zenekar alapítója és művészeti vezetője, az Artisjus-díjjal kitüntetett Bálint Rezső harsonaművész.
2006
Teltházas koncertek a FONÓ Budai Zeneházban 2006-ban és 2007-ben. A lendületes formáció első külföldi sikereit a Kassai Nemzetközi Jazz Fesztiválon aratta.
2009
2010-11
2012-13
2014-15
2014-ben a Másképpen című produkció különleges vendége Koltai Róbert színművész. 2015. november 4-én ismét telt ház a MOM Kulturális Központban. Vendég: Malek Andrea.
2016-17
2017-20
A 2017-es új bemutató a Popcorn! címet viseli. Országjáró turné és külföldi fellépések. A “Happy 2019” névre keresztelt mini koncertkörút állomásai: Budapest (H), Bécs (A), Marosvásárhely (RO) és Somorja (SK). 2019 tavaszán Popcorn! koncertek – többek között – Pécsen, Vácon, Debrecenben, Szegeden (H), valamint Oslóban (NO).
A “Happy 2020” névre keresztelt mini koncertkörút állomásai: Budapest (H), Somorja (SK), Brno (CZ) és Bodrogkeresztúr (H). Koncertek Magyarországon, Ausztriában, Norvégiában és Szlovákiában.
2020 tavaszán a zenekar stúdióba vonul, készül az új album, melynek címe: STORIES.
2021-22
2021. január 27. – A „Window to my soul” és a „Heat” című slágerek országos televíziós premiere a DUNA TV-n. A nyolc saját szerzeményből álló STORIES című lemez 2021. február 19-én jelent meg az összes digitális platformon. Lemezbemutató koncertek.
2021. november 30. – A Chameleon Jazz Band – Live from Tokaj című koncertfilm premierje a YouTube-on.
2022-ben „Happy 2022″ a MOMKultban, valamint kiemelt koncertek Budapesten (feat. Nagy Ádám), Balatonfüreden, Budaörsön (feat. YA OU), Komáromban, Gödöllőn (feat. Csányi István) és Törökbálinton. Vendégszereplések Ausztriában (Oberpullendorf) és Szlovákiában (Somorja).
2022. június 12-én és 2022. augusztus 30-án, valamint 2023. január 5-én – koncertek a budapesti Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont peronján. 2023. május 18-án koncert a Mixát Stage pódiumán.
2023-
A jubileumi koncertkörút Ausztriában, Csehországban, Magyarországon, Németországban, Szlovákiában és Szlovéniában kerül megrendezésre. Készülnek az új dalok…
Még több Chameleon Jazz Band:
YouTube | https://www.youtube.com/chameleonjazzband
Web | https://chameleonjazzband.eu
Instagram | https://www.instagram.com/chameleonjazzband
Spotify | https://spoti.fi/3rsIcON
Apple Music | https://apple.co/2PBrP5q
Facebook | https://www.facebook.com/chameleonjazzband/
TAGOK
Bálint Rezső
Harsona, ének
Kedvenc előadó
Stevie Wonder, Harry Connick Jr.
Kedvenc album
Gloria Estefan: Miss Little Havana
Kedvenc város
Barcelona, Spanyolország
Kedvenc étel
Brownie, vanília fagyival
Kedvenc író
Márai Sándor
Hobby
Olvasás, utazás
Birinyi Márk Ádám
Zongora
Kedvenc előadó
Chick Corea
Kedvenc album
Yellowjackets: Blue Hats
Kedvenc város
Róma, Olaszország
Kedvenc étel
Töltött káposzta
Kedvenc könyv
Nincs kedvenc
Hobby
Bicikli
Sárosi Áron
Basszusgitár
Kedvenc előadó
Chris Potter, Victor Wooten
Kedvenc album
Zoology: Bloom
Kedvenc város
New York, USA
Kedvenc étel
Pizza Margherita
Kedvenc író
Rejtő Jenő
Hobby
Forma 1
Telek Attila
Ütőhangszerek
Kedvenc előadó
Jimmy Hendrix, Bruno Mars
Kedvenc album
Eric Gales: Relentless
Kedvenc város
Monte Carlo
Kedvenc étel
Spagetthi Bolognese
Kedvenc könyv
The real Frank Zappa
Hobby
Nyelvek